Ugrás a tartalomra
Gyertek már táncolni! | Létünkért blog

Megosztás

QR-kód – mutasd meg a telefonodon
QR-kód: letunkert.org
Létünkért
letunkert.org
QR-kód: letunkert.org/kinalok
Kínáld te is!
letunkert.org/kinalok

Tanulságos · 2026. 11. 14. · JESTER (csak1bolond)

Gyertek már táncolni!

Gyertek már táncolni!

Szerdán a piacon árusokkal beszélgettem. Megtanultam belőle, miért áll minden: mindenki a másikra vár. Mint a lakodalomban, ahol mindenki táncolna, mégis üres a parkett, amíg valaki el nem kezdi.

Szerdán kimentem a piacra, és néhány árussal elbeszélgettem a Létünkértről. Nem szórólapot osztottam, hanem odaálltam az asztalukhoz, és elmondtam: van egy hely, ahol a környék termelői, szolgáltatói és családjai egymásra találhatnak.

Három-négy árussal beszéltem. Az egyikük városról városra jár, mindig máshol pakolja ki az asztalait. Megszokta így, és jól érzi magát benne. Ezzel semmi baj nincs, csak ez nem zárja ki, hogy nálunk is ott legyen. Ő most nemet mondott.

Egy házaspárnál a férj kíváncsi volt, a feleség arcán viszont ott volt a kétely: „Ez is mit akar elvinni tőlünk?” Nem csodálom. Sokszor tapasztalta már, hogy aki közeledik, az valamit akar. Én is akartam valamit, csak nem ugyanazt: azt, hogy ő is ott legyen, mert a jelenléte számít. Megfogtam a vállát, és azt mondtam: tudom, nehéz elhinni, hogy valami működhet, de itt senki nem akar kifosztani senkit. A férj végül felírta a címet. A zöldségesnél mindketten rögtön értették, miről van szó, és megígérték, hogy megnézik.

Hogy lesz-e ebből valami, az most nem is a lényeg. A beszélgetések után valami sokkal fontosabb vált világossá.

Ki indul el elsőnek?

Gondoljunk egy falusi lakodalomra. Szól a zene, jó a hangulat, ott ül a két nagy család, fiatalok és idősek, és mindenki szívesen táncolna, mégis üres a parkett. Ülünk az asztaloknál, és várjuk, hogy más kezdje, pedig semmi nem tart vissza. Aztán az ifjú pár kimegy, a menyasszony pörgés közben hátraszól: „Gyertek már táncolni!” És két perc múlva tele van a parkett.

Pontosan így gondolkodunk a Létünkértről is. Semmi nem fenyeget, semmit nem veszíthetünk, mégis várunk. Az árus azt mondja: „Majd felteszem a terméket vagy a szolgáltatásomat, ha már sokan kérnek.” A család azt mondja: „Majd rendelek, ha már sok minden lesz a kínálatban.” Mindenki a másikra vár. Az ellátópont azért nem nyílik meg, mert nincs kínálat, a termék és a szolgáltatás pedig azért nem kerül fel, mert nincs ellátópont. Így áll meg minden.

Pedig a lánc ott szakad meg, ahol valaki nem lép. És ott indul el, ahol valaki elsőként lép. Aki feltesz egy terméket vagy szolgáltatást, az hozza az ellátópontot. Aki ellátópontot nyit, az hozza a kínálatot. Aki rendel, az hozza a következő termelőt és szolgáltatót. A „majd ha a többiek is” helyett ennyi kellene: „Én most elkezdem.”

Ne az döntsön, hányan vannak már ott. Az döntsön, hogy jó-e az irány: hogy a megtermelt érték itt maradjon a környéken (erről szólnak a terveink), és mindenki megkapja, ami a munkájáért jár. Ha ezzel egyetértesz, akkor a te lépésed számít a legtöbbet, mert te lehetsz az, aki után a többiek is elindulnak.

Lépj elsőként

Unokáink és minden utódunk jövőjéért, és oszd meg azzal is, aki még az asztalnál ül.

Kérdeznél, vagy más a véleményed? Gyere a Tanakodóra, ahol a válaszokra szavazunk, nem egymásra.

JESTER (csak1bolond)

← Előző cikk

Ellátópont-gazdát keresünk – a 100-as és az 1000-es pontokra

Következő cikk →

Levél a fiataloknak – a felnövekvő nemzedéknek

↑

Teljes fogalomtár